SOVÁNY ŐSZ

Megköszönöm az ilyen őszt,

Alázatosan köszönöm!

Egész világ örűl, vigad,

Csak énnekem nincs örömöm.

Iszik boldog, boldogtalan,

Szüret van úton, útfelen,

És én isten kegyelmiből

A száraz kortyokat nyelem.

Búsan Budára kullogok,

Megállok a vár tetején;

Nagyszálnak borszülő hegye

Távolból kékellik felém.

Nagyszálnak borszülő hegye

Sok jó napot szerzett nekem;

Hanem mi haszna? hogyha most

A száraz kortyokat nyelem.

Mint holmi falusi biró,

Leteszem a két könyököm,

Remélve, hogy tán valahogy

Majd búmat versben kinyögöm.

Hiába minden fejtörés!

Nem boldogúl a vers velem,

Hogy is verselhetnék? midőn

A száraz kortyokat nyelem.

Nagy bosszusan, nagy álmosan

Az ágyba vágom magamat,

S hej a szüret! ezt mormogom

Fülig a takaró alatt.

És a szüretről álmodom

S a borról minden éjjelen;

Másnap megint, mint azelőtt,

A száraz kortyokat nyelem.

Csak menne már el a szüret,

Csak menne a pokolba már!

Hozná meg isten a telet,

Hideg házban huzzam ki bár.

Vagy meglövöm magam, vagy a

Duna leszen fekvőhelyem,

Ha a jövő szüretkor is

A száraz kortyokat nyelem.

Buda, 1844. október