A sóhajról

Az isten adta a sóhajt az embernek

A szél tud sóhajtani.

Lehet, hogy a hervadandó virágok is sóhajtanak, azt csak a hajnal csöndje hallja.

Az isten adta a sóhajt az embernek

A sóhaj oly szép mint a csók.

*

Hotelszobában sírni éjjel

S félni hogy meghallja az idegen

Ki szembe lakik, s kiről nem tudom, kicsoda, csak a ruháját láttam.

*

Eső, madár repülne, együtt hajtnánk fejünk az ég elé emelve

Néznénk együtt a madarat.

*

Oh adj istenem még egy életet.

Megmutattad most nékem, ami szép a földön, mi

Csuf s a csufban kellett életem töltenem.

Oh hadd jöjjek vissza s hadd éljem a szépet is.

*

Gr. hintón ülök, ha verseim írom

A bánat vidit, elvarázsol.

Ó szép hintóm de lágyan rázol,

*

De messze, messze tőlem

Van e világon életed,

A szívem, lelkem egyre többet

Feléd vonaglik és eped.

Nosztalgiámmal úgy kinlódom

Hogy bármi áron, bármi módon

Elfogjak drága perceket,

Mik egyformák nekem s neked.

Tudni, hogy távol valahol

A lelkem lelkedhez hajol.

*

Kinek elmondtam volna régen...

Emlékezetem bolyongni kezd

A múlt homályos erdejében...

*

Óh édes kedves csillagok

De szeretlek,

De jó hogy este meglátlak az égen,

De jó ez nékem,

Néha oly tréfásan hajlongtok

Néha oly bánattal csudálkoztok lefelé.

Néha aranyak vagytok, néha ezüstök,

Néha fehérek és néha zöldek.