A bújdosók

Meghalt szabadsága a magyar hazának.

Mi kergette sirba? Árúlás, gyalázat!...

Csendes lett a kuruc, vagy bújdosó vándor...

Hejh Károlyi Sándor, hajh Károlyi Sándor!...

Tárogató hangja nem zeng viadalra;

Tárogató hangja a hazát siratja!...

A vesztett hazát, a vesztett szabadságot!

Siratja az elmúlt szép kurucvilágot!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Bánatos alkonyat borúl le a tájra,

Mint a gyászos özvegy hitvese hantjára...

Setétül az ég, mint bújdosók reménye...

Csak itt-ott virraszt egy bágyadt csillag fénye...

Miért szomorú a csillag is az égen?...

Rákóczi, Rákóczi bújdosásba mégyen...

A szabadság napja alkonyodni indúl...

A bújdosók szive úgy sajog a kintúl!...

...Itt állnak, a honnak határszélén, akik

Bújdosó útjára Rákóczit követik.

Egy lépés a határ... s oly nehéz átlépni!...

...Mintha a szivüket kellene kitépni!...

A tájat alkonyat fátyola takarja,

De csak néznek, néznek visszafelé, arra...

S, amint néznek-néznek: szivük jobban sajog,

S szemükben a bánat igazgyöngye ragyog.

„Ne sirjunk, kurucok!” - szól most a fejdelem,

S valami vizcseppet töröl le hirtelen...

„Elhagyott hazánkba visszajövünk még mi

Haddal, diadallal! Remélni, remélni!

Villámló kardjaink egyszer megmutatják:

Elüzzük a magyar huhogó kuvikját!

...El azt az átkozott kétfejü madarat!...

S igaz ügyünk dicső diadalmat arat!

Megbámul még minket büszke Európa,

Ha a viadalnak lobog lobogója,

S diadalra zeng a tárogató szava,

S boldog lesz a magyar, szabad lesz a haza!”

S boldogan ismétli bújdosók ajaka:

„Boldog lesz a magyar, szabad lesz a haza!...”

„Ha most ránk borúlt a fekete éjszaka,

Megvirrad még nekünk: megvirrad valaha!

Fényes virradásra ébredünk még itten:

Nem hagy el minket az igazságos isten!”

- Utánna kiáltják fellelkesedetten:

„Nem hagy el minket az igazságos Isten!...

Ég felé terjed a bújdosóknak karja,

S a csendes hüvelyben megcsendül a szablya...

Rákóczihoz fordúl és szól a hű Mikes:

„Válni a hazától igaz: keservetes...

De elmegyünk véled, de követünk téged;

Száz életünk volna: odaadnók érted!!

Együtt borúlt reánk a gyászos alkonyat:

Együtt ragyogjon ránk a fényes virradat!...

Vészben zivatarban: nem hagyunk el soha,

Bújdosó kurucok ragyogó csillaga!...”

...A hold már álmodja ezüstös álmait...

A nyergelt paripa nyihog, kapál, nyerit...

Leborúlnak búsan a haza földjére,

S egy maroknyi port rejt mind a kebelébe...

...Jó lesz majd odakinn emlékezni róla,

Vagy jó lesz vánkosúl majd a koporsóba...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

...Hiába, hiába!... Nem jött vissza soha

Bújdosó kurucok ragyogó csillaga!...

Még csak a hamvait sem hozatta haza

Nagy Törökországból a hálátlan haza...

...Nem tudjuk, a jövő ködébe mit takar...

...De, hogyha még egyszer talpra áll a magyar,

Ha a szabadságért küzdeni kellene:

Ott lesz, ott lesz velünk Rákóczi szelleme!...