Nyári tűnődés

Meleg van, eső van, Wampetics van,

Van uszoda, Ősbuda is van,

De költő vagyok, alanyi,

S hiányzik nékem valami.

Mert ez a nyár, ez nem a rendes,

Nem érkeztünk még el mindenhez,

Van sok finom nyári dolog,

Mely szőnyegen még nem forog.

Pofonokkal legyezik ketten

Egymást a víg Városligetben,

De még nem szól Siófokon

Az igazi nyári pofon.

Hol van a tót, hol marad veszteg,

Akit télen a farkas esz meg

S kit napszúrás ilyenkor ért -

Hol nyaral ő az istenért?

Elestem az idén a tóttól,

S érte engem a Tóth nem pótol,

Akit szintén ért baleset:

Igazgatónak beesett.

És Caruso... mi lett belőle

A nejét elfoglalták tőle.

A régi nyáron, ezelőtt

Ő fogta el az urinőt.

S a szalmaözvegy, a jófajta,

Kit hitvese rajtacsíp, rajta,

S ernyőjét, mert újat kíván

Eltöri kis nők derekán.

S van még egy bús panaszom máma

A nyár legsúlyosabb hiánya,

Hogy Fiuméban lent pedig

A cápa nem jelentkezik.

Várja a nép apraja-nagyja,

S a cápa magát vízbe hagyja.

Várja őt Pesten a kroki,

S a kisujját se dugja ki.

Fiuméba, Abbáziába

Várják és cápa nincs, hiába

Pedig ha egyszer felszalad,

Jön Nákó s díszebédet ad.

Szóval e nyár, e bús, lehordott

Nem javítja meg a rekordot...

Költőd, oh nyár, most bánatát

Limonádéba fojtja hát.