Ovidii Trist. Libri 4ti Elegia 6ta

Tempore ruricolae patiens fit taurus aratri

A barom is az idővel

Szokik a vas ekének

Tört nyakkal, s le sütött fővel

Enged járma terhének

A vídám ló idő múlva

Szokván meg az oskolát,

Kemény szája el lágyúlva

Veszi fel a zabolát.

Az oroszlány olly erővel

Sem marad mindég vadúl,

S a nagy elefant idővel

Embert szólgálni tanúl.

Idővel a vad egresek

Lágy szőlő szemmé nőnek,

Hogy az almák jók s édesek

Köszönjük az időnek.

A kalászt a búza szemet

Az idő meg érleli

S a leg keményebb érc nemet

Izre porrá tördeli.

A szomorú szív bánatját

Az idő el oszlatja

S a könyves szem bús harmatját

Jobb kézzel szárítgatja.

Hát az idő mindeneken

Segít csalhatatlanúl

De szívem e kereszteken

Szenvedni még sem tanúl.

Már két nyár kétszer aratott

S két szüret múlt el vélek,

Hogy hazámtól el tiltatott

Szám-kivetésben élek.

Még is azólta békével

Szenvedni nem tanúltam

S küszködöm kínom terhével

Mint midőn el indúltam.

Igy fél a szokott tinó is

Görbe járma terhetől,

Retteg az oskolás ló is

Zabolája élétől

Most már én is sulyosabban

Szenvedek mint az előtt

Mert hogy érezhessem jobban

Kínom az idővel nőtt

S e keserves rab életet

Ha még így nem esmértem

Most hogy esmernem kelletett

Szívem duplázva sértem.

De hogy is bírjam keresztem

Illy csüggedő erővel

Vidámságom, ha mind vesztem

S avúlok az idővel

Az új bajnok is erősseb

Sokkal az új homokon

Mint a ki ott lett idősseb

A vívó piacokon.

Lankad a vitéz is vére

Kiontott ferdőjébe

S unván csorba fegyverére

El megy lakta földébe.

Nem árthat az új hajónak

A szélvész dühössége

De lehet, s lessz is az ónak

Eggy szélvész által vége.

Én is kínom sullya alatt

Már lettem békételen,

Mert a mint az idő halatt

Kínom is nőtt szüntelen.

Hidjétek el hogy lankadok

S gyengűl ina lábomnak

Hosszú időt nem is adok

Hogy vége lessz kínomnak.

Mert ah, erőm fogyatkozott

Oda színem s mindenem

Testem bőr csontá változott

Alíg bírom tetemem.

S erőtelenűlt testembe

Erőtlenebb a lélek,

Midőn minden lépésembe,

Csak kínt csak jajt szemlélek.

Ah nincs Róma és Rómával

Barátaim sincsenek

Életem kedves párjával,

El maradtak mindenek.

E hellyett rajtam az átok

E vad nép közepette

Igy a mit látok s nem látok,

Éltem meg emésztette.

Nincs is egyéb reménységem

Mellyet bús lelkem talál

Hogy kínom s keserűségem

El temeti a halál.