CXVI. ZSOLTÁR

T. B.

Háláadása Dávidnak

 az veszedelemből való megszabadulásért

1

Szeretem és áldom az Úr Istent,

Mert meghallgatá az én beszédemet,

Könyörgésemre hajtá kegyes fülét,

Kiért imádom őtet naponként.

2

Midőn az halál környűlvőn engem,

És csaknem szörnyű köteliben ejte,

Pokolnak kínja engem rettegete,

Nagy volt bánatom és nagy sérelmem.

3

Segétségül hívám az Úr nevét,

Tartsd meg lelkemet, s’ ottan megsegíte,

Az Úr hív, igaz és nagy ő jókedve,

Ő megőrzi az együgyőeket.

4

Mikor én nagy nyavalyában volnék,

Ottan megmenté nyomorult életem:

Légy csendességben te azért, én lelkem,

Látván segedelmét fölségének.

5

Te megmentél az haláltól engem,

Szemem sírástól, lábamot eséstől:

Az élők földén járok szünetlenől,

Az te színed előtt, én Istenem.

* * *

6

Hittem Istenben, mikor így szólék,

Én szegény lelkem vala nagy ínségben.

És ezt mondám félelmes sietségben:

Hiszem, hazugok minden emberek.

7

Mit adjak az Úrnak jótétiért?

Az háláadó pohárt én fölveszem,

És az Úr jótéteményit hirdetem,

Szent nevét áldom segétségiért.

8

Fogadásom az egész nép előtt,

Háláadással megadom nékie,

Az híveknek halála (minden higgye)

Drágalátos az Úr szeme előtt.

9

Imádlak téged, idvözítőmet,

Ki engem választál szegény szolgádnak.

Nékem, szolgálóleányod fiának,

Föloldozád minden kötelimet.

10

Áldozom néked háláadással,

Nevedet minden nép előtt hirdetem:

És azmelly fogadást azelőtt töttem,

Megállom minden előtt vígsággal.

11

Az te Házadnak ő pitvariban

És egész Jeruzsálemben tisztellek:

Velem együtt az Urat dicsérjétek,

Mondjatok Alleluját mindnyájan.