CXX. ZSOLTÁR

T. B.

Könyörgése Dávidnak az ő rágalmazói ellen.

1

Én az Úr Istenhez kiálték,

Mikoron nagy ínségben valék,

És bé nem dugá az ő fülét.

Uram, hallgasd meg kérésemet.

Az népeknek hazug szájoktúl,

Hamis nyelvek gyalázatjátúl,

Életemet ez veszéltől

Tartsd meg kegyelmességedből.

2

Vajjon az te csélcsapó nyelved

Micsoda hasznot ád tenéked?

De minemő jó dolgot tehet,

Hazudozásával mit nyerhet?

Szintin mint az nyíl az kézívben,

Kit az vitéz megvony kezében,

Azmelly éget olly sebessen,

Mint tűz az fenyőtövisben.

3

Óh, melly igen nehéz énnékem,

Ez itt lakásom és életem,

Az mesekiták sátorában,

Az kédariták hajlékában.

Én ezen olly igen kesergek,

Hogy kik békeséget gyűlölnek,

Azoknál kell soká laknom,

Kik között nagy én bánatom.

4

Én mind csak békeséget szóltam,

Háborgástúl magamat óttam,

De ez nem tetszik őnékiek,

Csak had és harc kell ő kedveknek.