CXV. ZSOLTÁR

C. M.

Könyörgés az megszabadításért és vigasztalás

 az bálványimádó ellenség ellen.

1

Nem nékünk, Uram, nem nékünk engedd,

Hanem Nevednek adj dicsőséget

Kegyes igazságodért,

Mit csúfolnának az pogány népek,

Mondván: hol vagyon az ő Istenek,

Ki megmentené őket?

2

De az mi Istenünk erejével

Valamit akar, mindent megmível

Mind mennyen és ez földen:

De sok bálványok az pogányoknak

Aranyból, ezüstből csináltattak

Embereknek kezekben.

3

Szájok vagyon nékik, de nem szólnak,

Szemek vagyon, de semmit nem látnak,

Nincs elevenség bennek,

Fülök vagyon, de mégis nem hallnak,

Orrok is vagyon, de nem szagolnak,

Szagot ők nem éreznek.

4

Kezek vagyon, de semmit nem fognak,

Lábok is vagyon, mégsem járhatnak,

Nem szólnak ő torkokval.

Hasonlók ezekhez, kik ezeket

Csinálják, és kik tisztelik őket,

Egyenlőek egymással.

* * *

5

De te, Izráel, Istenben bízzál,

És az Úr Istenhez ragaszkodjál,

Ő paizsod tenéked:

Áronnak háza, Istenben bízzál,

Az nagy Úr Istenhez ragaszkodjál,

Ő megsegéthet téged.

6

Istenfélők, bízzatok Istenben,

Higgyetek az ő segedelmében,

Bízzatok ez paizsba,

Megemlét az Úr, mert szeret minket,

És Izráelhez nyújtja kegyelmét,

Áron házát megáldja.

7

Ő megáld mind kicsént és mind nagyot,

Azkik őtet félik mint Urokot,

És kik szolgálják őtet,

Az Úr titeket bőven megáldjon,

Sok áldásival megszaporítson,

És minden nemzettöket.

8

Megáld az nagy Úr Isten titeket,

Azki teremtette mennyet, földet

Minden szép ékességgel,

Az eget ő magának megtartja,

Földet ember fiainak adja,

Hogy azt meglakják széllel.

9

Senki téged, Uram, nem magasztal,

Sem dicsér, azki halállal meghal,

És tétetik az sírben.

Mi annakokáért, azkik élünk,

Téged, Úr Isten, áldunk, dicsérünk

Most és minden időben.