XCI. ZSOLTÁR

C. M.

Vigasztalás az veszedelemben.

1

Azki az fölséges Úrnak

Lakozik ótalmában,

És ez nagy hatalmasságnak

Nyugoszik árnyékában,

Ez illyen nyilván mondhatja:

Isten az én kővárom,

Ő életemnek ótalma,

És csak őbenne bízom.

2

Az vadásznak ő tőritől

Téged megment féltedben,

Az hamis nyelvek mérgétől

Megótalmaz kegyessen.

Téged ő kedves szárnyával

Takargat és béfedez,

És az ő igazságával

Mint paizsval védelmez.

3

Nem leszen néked félelmed

Éjjeli irtózástól,

Szíved nappal meg nem ijed

Az röpölő gyors nyíltól:

Nem árt néked semmiképpen

Az éjjeli döglelet,

Az halálos dög délszinben

Néked semmit nem tehet.

4

Ha temellőled egy felől

Ezren elesnének is,

És tízezren jobb kéz felől,

Nem árthat néked mégis.

Sőt még nézelled kedvedént

Őket szemeid előtt,

Mondván: ő érdemek szerént

Ez veszél rajtok esött.

5

Somma szerint, az Istenben

Vetem hiedelmemet,

Azki ül az magas helyben,

Ebben vesd reménségedet:

És semmi kár téged nem ér,

Sem nem esel veszélben,

És minden gonosz hátratér,

Házad felé sem megyen.

6

Mert az ő szent angyalinak

Megparancsolta nyilván,

Hogy téged ótalmazzanak

Minden te utaidban.

Ezek tégedet nagy szépen

Ő kezekben hordoznak,

Hogy lábad ne üsd az kőben,

Olly híven igazgatnak.

7

Oroszlánon és sárkányon

Minden kár nélkül járhatsz,

Oroszlánkölkön és kigyón

Lábaiddal tapodhatsz.

Mond Isten: őtet megtartom,

Mert engem szívből szeret,

Én őtet megótalmazom,

Mert dicséri nevemet.

8

Mihelt hív könyörgésében,

Őtet menten segétem,

Véle leszek szükségében,

Kiből hamar kiveszem,

És nagy dicsőségre őtet

Emelem, magasztalom,

És az én segedelmemet

Őnéki megmutatom.