LXXVI. ZSOLTÁR

T. B.

Háláadása az Júda népének

 az asszíriusok ellen való győzödelemért.

1

Esmeretes az Úr Isten

Az Júdában, és szent neve

Az Izráelnek földében

Messze terjedt dicsősége,

Az Sálémben szép ő sátora,

Az Sionon lakóhajléka.

2

Ott meglátja minden ember,

Hogy isteni hatalmával

Megtörik íj, paizs, fegyver,

Hadat megszállít azonnal,

Nagyobb felségednek ereje,

Hogynem az kóborlók sok hegye.

3

Az ellenség eldúlaték,

Reájok mély álom esék,

Kiket vitézeknek véltek,

Tudatlan lőn az ő kezek,

Mihelyen feddésed hallatik,

Mind szekér s’ mind ló elaluszik.

4

Ki állhatna meg előtted,

Azki illy rettenetes vagy,

Midőn haragod fölgerjed?

Mennybéli szentenciád nagy,

Mellyet hallatsz az emberekkel,

Az föld megrémül csendességgel.

5

Midőn fölkél az Úr Isten,

Tartván kemény itéletit,

Hogy az szegényeket itten

Ez földön megtartsa népit,

Dicséretedre fordul néked,

Ha az nép haragszik ellened.

6

Még egyszer nyilván elveszted

Ez maradék dúlót-fúlót,

Jer, dicsérjük Istenünket,

Megállván fogadástokot,

Kik mindenkor vattok ővéle

És el nem távoztok őtőle.

7

Adjatok szép ajándékot

Ez rettenetes Istennek,

Ki megtöri hatalmakot

Az gonosz fejedelmeknek,

Az nagy királyok itt ez földen

Előtte lesznek rettegésben.