LVIII. ZSOLTÁR

T. B.

Panassza Dávidnak az Saul tanácsosi ellen.

1

Ti, tanácsban ülő személyek,

Kik zúgolódtok ellenem,

Mondjátoksza meg énnékem,

Ha igaz-é, azmit beszéltek,

És ha igazat ítéltek,

Ádámtúl származott népek?

2

Sőt ha ember jól megtekinti,

Szívetek jár álnoksággal,

Kezetek mér hamis funttal,

Nincs dolgotoknak tökélleti,

Az gonoszak eltévödtek,

Mihelt anyjoktúl születtek.

3

Az ő anyjok méhétűl fogva

Csak hazugságot beszélnek,

Az ő rágalmazó nyelvek

Merő kigyóméreggel rakva,

Élnek süket áspis módra,

Azmelly füleit bédugja:

4

Hogy bűvölését ne hallhassa

Az bölcs bűvelő mesternek,

Törd meg fogokat ezeknek,

Haragod, Úr Isten, megrontsa

Ő zápfogokat ezeknek

Az éh oroszlán kölköknek.

5

Adjad, hogy széjjel loccsanjanak,

Mint az víz, mellyet kiöntnek,

Mint nyilak, kiket föllőnek,

Pozdorjánkint törve lehullnak,

Mint az olvadt nyálas csiga,

Elfollyon ezeknek dolga.

6

Mint az idétlen gyermek meghal,

Ki nem látta az nap fényét,

Mint az éretlen gyümölcset,

Elveszti Isten nagy haraggal,

Mint az töviskék elvesznek,

Minekelőtte fölnőnek.

7

Ezen az igaz és hív ember

Igen örül ő szívében,

Midőn látja, hogy az Isten

Afféle népet igen megvér.

Lábait mossa az illyen

Az gonoszoknak vérében.

8

Végre innét mondhatja minden,

Hogy jó az igaznak dolga,

Sok és nagy az ő jutalma,

Azt minden itt vészi eszében,

Hogy Isten mindent megitél,

Azki jól vagy gonoszul él.