AZ EST.

A nap leszállt, borúlnak az

Arany-felhős egek,

Mezőkön a pásztorsipok

Elcsendesűltenek.

Homályos szürke pára leng

Ormok, völgyek felett;

Harangszózat köszönti a

Tünő estünnepet.

Sírkertben új halom felett

Egy halavány ifju áll,

Ifjú, de arca hervadóbb

Az ősz viráginál.

Gyötrelmi közt elzsibbada

A gyászló gondolat,

Mely átjár, mint jégborzadás,

Velőt és csontokat.

Mi kedves és szivéltető

Földön teremtve volt

Számára, mind sírmartalék,

Lehervadt és kiholt.

Hallgass el, síró esti szél,

Ne rázd fák lombjait!

Siralmad felriasztja majd

Alvó mély kínjait.

Borítson inkább rá az éj

Öröknagy álmokat,

Ne lássa vérző bánatit

Többé naptámadat.