XXVIII. ZSOLTÁR

T. B.

Könyörgése Dávidnak az megótalmazásért.

1

Hozzád kiáltok, kegyes Uram,

Én segédségem és kőváram!

Hallgass meg kegyelmessen engem,

Ne hallgass el, mert el kell vesznem,

Azokhoz hasonló leszek,

Kiknek az koporsó helyek.

2

Midőn tehozzád esedezem,

És kezeimet fölemelem

Az te szentséges templomodban,

Hallgass meg én imádságomban,

Ne büntess az hitlenekkel,

Ne verj az gonosztévőkkel.

3

Azkik szólnak nagy nyájassággal,

De szívek rakva álnoksággal,

Fizess meg azért őnékiek,

Azmint szinte megérdemlették.

Add meg ő kezek munkáját,

És álnokságok jutalmát.

4

Mert az Úrral ők nem gondolnak,

Dolgairól nem gondolkodnak.

Keze munkáit nem tekintik,

Melly őnékik megfizettetik

Mert ők meg nem építetnek,

Hanem szörnyen megtöretnek.

5

Áldott legyen az nagy Úr Isten,

Ki meghallgata kérésemben,

Az Úr énnékem erősségem,

Én paizsom és segedelmem,

Örül szívem, és énekben

Dicsérem őtet szüntelen.

6

Az Úr én népemnek ereje,

Az Krisztusnak nagy erőssége,

Tartsd meg azért az te népedet,

És áldjad meg örökségedet,

Legeltessed és vigasztald

És örökké fölmagasztald.