XIV. ZSOLTÁR

C. M.

Panaszolkodása Dávidnak az Saul ellen.

1

Az bolond így szól az ő szívében:

Nincsen Isten: azért gonoszságban él,

Utálatos bűnt tészen, semmit nem fél,

Ez egész földön azki jót tegyen,

Senki nincsen.

2

Az Úr az égből alátekinte,

Ez földön az emberek fiaira,

Hogy meglássa ha kinek esze volna,

Ha az Istent valaki keresné

És tisztelné.

3

De azt jól látja dicsőségében,

Hogy az jó útról eltértek mindenek,

Mindnyájan förtelmes bűnben hevernek,

Azki az Istent tisztelné híven,

Csak egy sincsen.

4

De az hamissak meg nem gondolják,

Hogy népemet, mint az kenyért megeszik,

Meg nem térnek, sőt magokat elhiszik.

Az Istent segétségül nem híják,

Sem uralják.

5

Itt azért erőssen megrémülnek,

Midőn eszekben veszik, hogy az Isten

Az ő híveit megtartja kegyessen,

Mert ő mellé áll az jó nemzetnek,

Mint híveknek.

6

De néktek semmi gondotok erre,

Hanem ti csak csúfoljátok az szegént,

Azki tiszta szívből féli az Istent,

És csak őtet hívja segédségre

És mentségre.

7

Az Sionról vajjon s’ ki jövendel,

Ki az szent Izráelt megszabadítja?

Ha Isten fogságból népét kihozza,

Örvend az Jákob és az Izráel

Teljes szívvel.