MÉRT ENGEDTED...

Mért engedted, hogy más szemeknek

mélyére meneküljek?

Hogy más szerelmek bíborának

hűs trónusába üljek?

Hogy más ajakra parancsoljak

önfeledt, béna lázat?

Hogy más asszonyi térd elé

hullasson az alázat?

Mért hagytál vágyni ködlepel

megett valódi vágyra?

Te: asszonyoknak asszonya,

virágok dús virágja?

Mért vártad meg a ráncokat

az arcomnak sötétjén?

Szemem fáradt tekintetét

elkésett nászunk éjjén?

Gyilkos bűn az a lelkeden,

nem múl a nappal s éjjel.

Megbüntetlek: a kétkedés

iszonyú fegyverével.

Sötét szobákba viszlek én,

hol se ajtó, se ablak:

az örökkévaló gyönyör

gyilkos honába rabnak.