1917

Hálószoba. Két biedermejer ágy.

Piciny éjjeli szekrény a középen.

Sima lapján sötét srapnel-hüvely,

egy szentkép mellé odatéve szépen.

Letisztították róla már a vért

s a föld mocskát; most fény lebeg felette.

A kis cseléd ábrándozó keze

smirglivel szépen kifényesítette.

Az asszony három tűzpiros színű

virágot tett a harci rézkupakba -

ott áll a srapnel. Disz fayence helyett

bizony most ez van, ez van a divatba...

És este, hogyha árván vetkezik,

nincs más tanú, csak ez a tükörfényes

srapnel-hüvely. Csak afelé tekint,

és száraz ajkkal rebesgeti: édes...

Ez most a tükre. Árva vállait

s minden bús szépségét ez veri vissza.

Míg ágyba dől, melynek patyolata

lassan lepergő könnyeit felissza...