Világbánat

Eh! mit mindig türelemről,

Lemondásról prédikálni!

Én is értek zúgolódni,

Daczoskodni mint akárki.

És ha vád jön ajakamra,

Ne okozzon senki engem.

A czudar világ a bűnös,

Hogyha néha fogy türelmem.

Már, teszem föl, rajtam áll-e,

Hogy a pénz oly ritka nálam?

Vagy tán kéjt találok abban,

Hogy hideg legyen szobámban?...

Ráfogás! a pénzes erszényt

S a meleg szobát imádom!

De nem ad fát, de nem ad pénzt

Senkisem e szük világon.

Hogy ruhám kopott, való, de

Nem vagyok én bűnös ebbe!

Van elég szabó, miért nem

Varr potyára vagy hitelbe.

Megköszönném, hetyke módra

Járnék szinházakba, bálba,

S drága, hosszu mencsikoffban

Télen nem gyötörne nátha.

Minden elsején szobámat

Elmulasztom kifizetni?...

Hisz’ ily jó lakóra házbért

Nem is illenék kivetni.

Egy divánnal, puha ágygyal

S egy kis asztallal beérem.

Nem ütök zajt soha, mért is

Nem hagynak magamra szépen!

Az se tetszik senkinek, hogy

Nappal alszom és henyélek.

Mért nem költenek föl! ingyen

Mért nem adnak jó ebédet!

Mért nem jön hozzám a pinczér

S nem szól nyájasan hizelgve:

Tizenkettő már az óra;

Jöjjön, és egyék - hitelbe.

És a többi, és a többi...

Nagy büne az embereknek,

Hogy egész magamra hagynak

S hogy nem adoptál egy herczeg.

Adjanak békét, nyugalmat,

Bort, buzát, jó feleséget,

S azt fogom hirdetni: Oh beh

Gyönyörü szép ez az élet!