Iskolatársaimhoz

- 1878. -

Ti már mind hivatalban ültök

És van pályátok, czímetek.

Pereltek az ülőteremben,

Vagy honn, ha megnősültetek.

S én itt gubbasztok és potyára

Jókedvü dalt dudolgatok.

Nagyúr akartam lenni mindig,

S óh, jaj! most semmi sem vagyok.

Az iskolában a legelső

Nem egyszer voltam köztetek.

Leczkét tanultam, mialatt ti

Papírgaluskát ettetek.

És íme, szerepet cseréltünk!

Ti már diplómát kaptatok,

És alig álltok szóba vélem,

Mert én még semmi sem vagyok.

Közűletek egyet ha látok,

Kitérek néki többnyire.

Hisz’ a kopott, de víg poétát

Ő úgy se venné semmibe.

Óh, mert olyan hetykén feszítnek

A fogalmazók, hadnagyok,

S egymásnak elmondják nevetve,

Hogy én még semmi sem vagyok!

Mindegy! másnak mi köze hozzám!

Ha így, ha úgy, az én hibám.

Szivem azért, mint nap az égen,

Felhősen is világit ám!

S lássátok, mint ti rajtam, én is

Nevetni szoktam rajtatok,

És hálát adok istenemnek,

Hogy semmi, semmi sem vagyok!

Két kincset őrizek szivemben,

S ez mindig róluk álmodik.

Egyik a dal fényes világa

S a szabadság a második.

S hol ifjuság és szerelem van,

A dal oda visz engemet.

Miattam nagy urak lehettek:

Én semmi, semmi sem leszek.