XXX. Ha hallanál víg czimborák közt

Ha hallanál víg czimborák közt

Beszélni borról, szerelemről,

S látnád, a dévaj nevetéstől

Mint csordul ki a könny szememből;

Ha tudnád, mennyiszer köszöntöm

Fel azt, ki józan és szabad:

Megbánnád, hogy szeretni tudtál,

Mig rózsalánczunk ketté nem szakadt.

Ha látnál egyedül, szobámban,

Ezerszer megsiratni téged,

Ha tudnád, nélküled nekem mily

Sivár, unalmas, bús az élet;

Ha érzenéd, mit szívem érzett,

Midőn egyszerre elhagyál:

Te vallanád magad bünösnek

S örökre mindent megbocsátanál.