IX. Sohaj

Első szerelmem idejében,

Mikor láttam, hogy szíved értem

Megszünt dobogni, kérkedém:

Majd lennél egykor még enyém!

Ha dalaim hir-szárnyra kelnek,

S mint költőt szerte ünnepelnek:

A kék ruhás lány, fogadok,

Megbánja még, hogy elhagyott!

Bohó ifjúság! Férfi lettem;

Sohajtozám dicsért rimekben.

Kiváncsi is tudom, de hány:

Ki volt a kék ruhás leány?

Csupán tehozzád száll hiába

A csengő-bongó rímek árja.

Sok szép dalom nem érdekel,

Viszhangra nálad egy se lel.

S én vallom: szép versek mit érnek,

Ha az imádott nő szivének

Többé annyit se mondanak,

Mint léha bókoló szavak?

Volnék inkább a régi senki,

Kinek nevét csak szájad ejti,

S ne papiron, de kebleden

Lelném meg rémed’, szerelem!