A SAJKA.

Egy sajka lejt magánosan

A néma tó felett,

Messzünnen által-hallani

Lapátütéseket.

S ime most hangosb az ütés,

A part felé közelg,

Hol a habok tajtéka közt

A holdvilág enyelg.

S egyszerre csend uralkodik

Megint az éjtszakán,

Elérte partját s ott pihen

A hosszu út után.

Ekkép haladsz te, árva szív,

Homályos útadon;

Majd egykor megpihensz te is,

Nem ösmert partokon!

1835.