A díszküldöttség

Szent Kleofás, milyen karaván!

Óh, ez rondább, mint az oláh-cigány.

Piszkos, gyanus, rosszképű náció -

Nem lehet más, csak deputáció!

Egy küldöttség, amelyet hívtak,

Mind lelkes, odaadó, hív tag,

A magyarok színe-virága,

Fejérváryhoz mén a Várba.

Vezérük büszkén, sebten,

Vidáman elől lépeget,

Állása a legjobb esetben

Kucséber lehet.

Óh, oly ismerős ez az arc,

Memóriám, te soh'se csalsz:

Ez a fő, ez a száj, ez a fül, ez az orr..

A Rendőri Közlönyben láttam valamikor!

Utána andalognak százan,

Ujdonsült szép ruhában,

A nyakukon gallér van, istenemre,

S kényelmetlenül feszelegnek benne.

Egymásra gyanakodva néznek,

Mert a zsebükben vannak pénzek,

Némelyik mellényzsebében pedig

Egy lopott óra hetvenkedik.

Finom szivart szopogat ajkuk,

De száz lépésről érzik rajtuk

Kéremaláson,

Hogy éveken át éltek Vácon.

És állandóan ültek...

De most büszkék, derültek,

Gond, éhség egyet se kínoz.

Belépnek Fejérváryhoz,

S a címük fura, ím:

- Uraim!

S beszél hozzájuk Fejérváry,

És ők nem tudnak mit csinálni,

Csak állnak, állnak hallgatag, bután

S ha int Schlézinger, zúg az éljen.

S a beszéd után

Eltávoznak kevélyen.

S odasúg Fejérváry

A titkárjához: „Náci,

Udvariasan, szép szerényen

Kísérje ki őket, kérem,

Hogy semmit el ne lopjanak

Az urak!”