Hetivers [18]

(A feltámadásról)

Midőn a kedves választáson

Megbukott a húsosfazék,

Két kezem összekulcsolám én:

„Óh, hála néked, magas ég!

Dicső tény, vígan üdvözöllek;

Egünkről eltűnt mind a fölleg -

A magyar nemzet, mint olyan,

Feltámadt végre komolyan!”

Kiváló honfiúi kéj volt,

Nemzetszínű élvezet,

A választások elmultával

Szerény szívem mit érezett.

És elhatározám azonnal,

Hogy áhítattal, buzgalommal,

A húsvét bájos ünnepén

Erről egy ódát zengek én.

Az idő eltelt, mint szokása

És most a húsvét ránk köszönt

És eredményez mint egyébkor

Alkalmi költemény-özönt.

S feltámadásról értekeznek

A lendületes vezércikkek...

Óhajtanám én is nagyon

Megírni tervbe vett dalom.

De haj - a nemzet bár meghozta

Magasztos, szent ítéletét:

Sugarait a hatalomnak

Itt még mindig Bécs hinti szét.

Bécs megneheztelt... Bécs nem enged...

S nézzük búsan az átkos csendet...

S habár kivágtuk a rezet, -

Tisza még mindig ügyvezet.

Feltámadásról hát hazudni

Tüzes ódát nem érdemes -

Kedves magyar, még mindig ott vagy,

Ahol a mádi - új nemes...

El van halasztva egyelőre

- Óh jaj - bizonytalan időre

A megható, dicső, csodás,

Szent nemzeti feltámadás...