Hetivers [8]

I.

A láthatár szépen kitisztult,

Szemünk ma jobb jövőbe néz -

Mindenki újjong, egy busúl csak:

A bécsi kéz, a bécsi kéz...

A bécsi kéz, mely fojtogatta

A torkunk századokon át,

A bécsi kéz, mely átkarolta

A drága összmonarchiát.

E rejtélyes, titokzatos kéz,

Mely írta a történetünk,

Amely a régi fényes égre

Rut felhőket festett nekünk.

Mely ráncot vésett homlokunkra,

S közénk viszálymagot dobált,

A bécsi kéz, mely suhogtatta

Rajtunk az Isten ostorát.

A bécsi kéz, amely kilopta

Szánkból a sovány falatot,

A bécsi kéz, amely bennünket

Oh, annyiszor arcul csapott.

A bécsi kéz, mely Gotterhaltét

Dirigált magyar fül előtt,

A bécsi kéz, mely honvédkardra

Feketesárga bojtot szőtt.

A bécsi kéz, mely oly sokáig

A mi pénzünket csörgeté,

Amely sziklákat hengerített

Vánszorgó szekerünk elé.

A bécsi kéz, mely aknát ásott

Érdekünkben a föld alá, -

S mely a kedves Percel kezében

A zsebkendőt lobogtatá.

A bécsi kéz, melybe fogózott

A Tisza I. erős keze -

S amelyre most olyat sujtottunk,

Hogy letört mindörökre, le...

II.

Megjárta büszke Bécset sokszor

Részünkről számos helyzet-doktor:

Finom hatvanhetes kegyenc -

S most Bécsbe megy Kossuth Ferenc.

Én még fiatal vagyok, kérem,

De nem hittem, hogy ezt elérem...

S a Lajtán túl sóhajtanak:

„Ah: ők és találkozzanak...”

Rémlik, miként ha Mátyás menne

Bécs ellen újra győzelemre...

Bécs kedve most is oly sötét:

Nyögi a Kossuth F. nevét...

A Burg minden téglája reszket,

Udvarhölgyek vetnek keresztet,

És Smólen mester is sóhajt:

„Oh, jé: Kossuth fog jönni majd!...

Ez a körülmény szörnyűséges,

Ez bennünket megöl, kivégez.

Bécsben „a nagy rebell” fia

Ez halálos tragédia...”

S ha a magyarok ősz királya

Kossuth fiát előtte látja,

Csüggedt fővel elébe lép:

„Mért nem találkoztunk elébb?!...”