Chantecler

Debrecenbe kéne menni,

Pulykakakast kéne venni,

Vagy Párisba kéne menni

Chanteclerhez jegyet venni.

Itt van végre, végre itt van

Bemutatják hát Párisban,

Bemutatják végre Rostand

Chanteclerjét mostan, mosztan.

Hej Párisba kéne menni,

Chanteclerhez jegyet venni,

Ottan ülni lázban, frászban

A Porte-Saint-Martin színházban.

Istenem, ha ott volnék, hol

Rostand végre kukorékol,

Ugat, csipog, béget, nyávog,

Hápog, röfög, bőg és gágog,

A szemétdombot ha látnám,

Az volna a legszebb látvány,

Elillana minden gondom

A párisi szemétdombon.

Hej Párisba kéne menni,

Chanteclerhez jegyet venni...

Nem. Sok volna a gyönyörbűl

Az a függöny föl nem gördül.

Mit tudom én, milyen terv ez,

Mi közöm a Chantelerhez,

De mintha az életembe

A Chantecler belemenne.

Olyan régen sért már vérig,

Hogy hirdetik, hogy igérik,

Én úgy vártam, én úgy féltem,

Körülbelül annak éltem.

Oh Chantecler, régi álmom,

Hogy beteljél, nem kívánom,

Maradj meg egy szent darabnak,

Mit soha elő nem adnak.