Az ifjúság, a szerelem

Kis verseskönyv fekszik kinyitva

A vén kritikus asztalán

Poétája valahol messze

Sorsát remegve várja tán...

S a kritikus olvasni kezdi

Szemüvegén át csöndesen -

Címét unottan elmormolva:

„Az ifjúság, a szerelem.”

...Nem nagy tehetség, aki írta.

De szerelmes, de fiatal

És a szívébül álmodozva,

Rajongva, forrón száll a dal.

Az égen csak a napfényt látja

És csak a rózsát idelenn -

És úgy lángol minden sorában

Az ifjúság, a szerelem...

S a kritikus szivét megejti

Tünődő, méla hangulat -

Beesett, fénytelen szemében

Valami tűz csak felgyullad...

Napfény oson be a szobába

És rózsaillat, hirtelen...

S valahol mintha zene szólna:

Ó ifjúság, ó szerelem...

...Eszébe jut a régi nóta -

Egy édes, aranyhaju lány.

És az a tűz és az a mámor

Első szerelme hajnalán...

Mikor rímekbe sírta ő is

Lelkét sok lázas éjjelen -

Mikor még lángolt a szívében

Az ifjúság, a szerelem.

Mikor még a babérért űzték

Illúziói, álmai,

S rajongva, sóvárogva indult

A hírnév szárnyán szállani...

S a pályának kijózanító

Robotját nem ismerte, nem -

Mennyi ábránd is elszáll véled

Ó ifjúság, ó szerelem!...

S a vén kritikus két kezére

Sóhajtva hajtja a fejét

És eltünődve nézi-nézi

A könyv virágos fedelét...

Szívében csöndesen siratja

Elillant multját a jelen -

S két könnycsepp hull a verseskönyvre:

- Az ifjúság... a szerelem...