Kop-kop

Megkérném szépen itt az urakat

S a dámákat, a szép arcúakat,

Kegyes szívvel figyeljenek reám,

A nótám bár egy cseppet sem vidám,

Egy cseppet sem vidám.

Kop-kop, kop-kop, ma a hátam mögött

Két bottal vaslábú katona jött,

A korzón sétáltam, mint rendesen.

Kop-kop, kop-kop, jött ő is csendesen,

Jött ő is csendesen.

Nem fordultam meg, nem láttam, nem én,

Csak hallottam, vaslábon jön szegény,

Csak hallottam, hogy katona szegény.

Hogy boldog nem lesz már soha szegény.

Kop-kop, kop-kop, kocogott, kopogott,

Egy szót se szólt és nem is motyogott,

Nem is sóhajtott, nem is zokogott,

Nem is köhintett, nem, csak kopogott,

Kop-kop, csak kopogott.

Ez képzelet, a fülben ez szeszély,

Én úgy hallottam, hogy mégis beszél:

Kop-kop, kop-kop, vaslábon itt megyek,

Kisasszonykám, kérem, bocsássa meg,

Kérem, bocsássa meg.

Úgye, hogy én már ember nem vagyok.

A csizma rajtam többet nem ragyog,

A lóra többet fel nem kaphatok,

Lányok után már nem szaladhatok,

Már nem szaladhatok.

Kisasszony, ugyi nékem nem szabad

Büszkén pederni kis bajuszomat,

A táncba én már be nem állhatok,

Már kényesen nem is sétálhatok.

Ugyi kisasszony nincs divatba már

A béna hős, ki Pesten sántikál,

Nékem magára nézni nem szabad,

Úgy fáj a szívem, mingyár megszakad,

Jaj, mingyár megszakad.

Diplomaták ti, ti miniszterek,

Te Lloyd George, Wilson s minden miszterek

És minden kunsztot roppant tisztelek,

Hát mit tudtok ti híres miszterek,

Miszter miniszterek.

Mit tudtok hát ti nagy-nagy férfiak,

A két lábat tegyétek vissza csak.

Keressétek meg néha valahol

Ahol a borzasztó gránát dalol,

Hol a gránát dalol.

Szép homlokotok csudálni fogom,

Ha tetszem néktek, meg is csókolom,

Elétek térdelek s úgy áldalak,

A két lábát adjátok vissza csak,

Ti borzasztó urak!