A Vezuv

Szerelem, napfény, dal, mese táján

Dús virulásban egyedül, árván,

Idegenül, torzúl, hallgatagon

Áll a legendás őshatalom:

A Vezuv.

Nápoly a völgyben dalol, ölel,

Hódolva, remegve nem néznek a csúcsra.

Irtózatot a szem már sohse lövell:

Nem rémcsoda már, csak érdekes, furcsa

A Vezuv.

Távoli földről ember özönlik,

Kiváncsi, merész turistasereg

S a néma Vezuv ormának ered.

Hágnak a mellén, szívére taposnak

Kószálva nyugodtan, mulatva profánul

S a kráteren látcsöve víg utasoknak

Titkos, szent, szörnyű lelkébe lebámul

A Vezuvnak.

S míg néznek a hegyre, másznak a hegyre,

Titáni álmokat álmodik egyre

Lázasan, gőgösen, hallgatagon

A szörnyű, legendás őshatalom,

A Vezuv.

Lenn a szívében, a mélyben, ahonnan

Nem neszel a nesz sem: forradalom van,

Gyötrelmes, örök, vad forradalom.

A nápolyi völgyben zeng örömének,

A Vezuv alatt óh, gondtalan élnek...

A por az istened, Élet? -

S hatalmas hatalma lázad a mélynek,

Óh izzik a mélyben egy isteni emlék:

- A völgyben örökre feledték? -

Pompeji, Pompeji története reszket

Mélyén a Vezuvnak...

A poron, a sáron, a köznapokon

Uralkodni akar a Tűz szilajon.

Lázítja gyötörve a Vulkánt valami:

Ó rontani, dúlni, hódítani!

Mindent, ami szürke, rajongva leverni,

Tombolni, föllengni, sohse pihenni,

Óh uralkodni, istennek lenni!

Ezer évek halnak a múltba

S mámoros kínban vivódva, zihálva

Lázong a Vezuv szent, szörnyű szíve -

Ezer évek haltak a múltba

És gyűlik a láva és gyűlik a láva...

S boldog, búja, szép tavaszéjjel

Kitör isteni, ördögi fénnyel

A Vezuv.

Látjátok a gyilkos, szörnyű csodát:

A pokol tör a mennybe a kráteren át!

A völgyben a nászdal jajba fullad,

Mámorosan sújt a Tűz le a porra.

Él, él ím a Vulkán

Diadalmasan, ölve, tiporva.

Reszket az élet egy pillanatig,

Míg a tüzek tüze harsogva vakit.

Míg a kráter zúg, zakatol,

Kétségbeesik, megborzad a por,

Óh a Vezuv!

És vége van egyszer a tűzzivatarnak...

S fölmásznak ujra, mulatni akarnak,

Látcsővel a törpe, merész utasok.

Nápoly dalol, a nap leragyog.

Ezer évek halnak a múltba

És tehetetlenül vivódva, zihálva

Lázong a Vezuv szent, szörnyű szive -

Ezer évek halnak a múltba

És hamvad a tűz és elfogy a láva

És valamikor már sohse zuhog...

Elbuknak, alusznak minden Vezuvok.

Ez a végzet, az élet, szent, bolond Vezuvok.

Hatalmatok, tüzetek rege, álom -

S a por lesz az úr a világon!