A Váci utcán

A levegőben drága illat,

Fényben fürödnek a falak,

Gondosan ápolt finom népség

Az ivlámpák alatt.

A kirakatban gyémánt csillog,

És szép asszonyok szeme künn,

Selyem suhog halk vízesésként -

Zsoltárod zengi, bűn.

Ó, itt ünnepet ül az élet,

Itt minden kacag és ragyog

S én gyáván, félszegen bolyongok,

Én itt idegen vagyok.

Pillantásom düh, kín, irigység,

Lelkemben lázadás dobog...

Az otthonom ti vagytok, koldus,

Szennyes sikátorok.

Hol átokból, bánatból, bűnből

Sápadt köd ül a melleken,

A külváros felé száll lelkem

Rajongva, szerelmesen.

Ahol fásultan sír az élet,

Hol bús árnyak lézengenek.

A külvárosé szent, nagy álmom,

Mely szívemben remeg.

Álmodva, büszkén szoktam járni

Sikátorok sötét sorát,

Megrészegülök, ha beszívom

Füstjét, bűzét, porát.

Lelkembe ölelem ujjongón

A piszkos, rút barakkokat

S fenyegető tűz gyúl szememben,

Ha leszállt az alkonyat.

Egyszer megindul a sikátor,

Egy rongyos, rémes hadsereg!

Koldusok, tolvajok, csavargók...

És én köztük leszek!

Jövünk, rohanunk a jövőbe,

Az lesz az élet harca majd:

Az árny a fényt megostromolja,

A sóhaj a kacajt.

Elsáppad az arany, a gyémánt,

A palota inog, remeg,

Ha jövök ujjongva, dalolva

S utánam a tömeg.

Ó, hogy fog majd sikoltva futni,

Ez a víg, kacagó csoport...

Az életet mi meghódítjuk,

S megüljük a büszke tort.

Elmossa vérünk majd a multat

S kigyúl a szent győzelmi fény:

Vörös fáklyával a vak éjbe

Én hajnalt festek. Én!...