Vér

Tekintetem töprenkedőn, sovárul

Olykor jövőd Hortobágyába bámul.

Boldogtalan, rab proletárvilág -

S a csudás, szörnyű délibáb

Véróceánt varázsol énelém.

A tűnődésen és az álmokon

Egy titkos jóslat néha átoson,

Elkápráztat egy őrült, szent igézet:

Vért, vért látok, ha a jövőbe nézek...

Tán századok tünnek le addig sorban

Néhánynak fényben, milljóknak nyomorban;

A sóhajaink tovább mennek-jönnek

És szivárognak csöndesen a könnyek

És mindhiába küzd a szó, a toll,

Dalok, próféták hasztalan születnek:

A zsarnok gép csak zúg, csak zakatol,

S a milliók sinylődnek gyáván, veszteg,

S csak foly tovább e nyomorult rabélet...

- Míg fölvirrad a szörnyű nagy Ítélet:

Míg a világ két hadsereggé válva

Összeroppan a halálos tusába.

Az egész föld a rémes csatatér,

És az erekből kitör majd a vér...

A háború tombol elkeseredve,

Omlik az élet forró, piros nedve...

S folyni fog a megváltó vér sokáig -

Míg hömpölygő, zúgó özönné válik.

Míg szörnyű, isteni hatalma támad,

Hogy alámossa mind a palotákat

És áradása trónt és szobrokat

És oltárokat széttör, elragad...

Mint a regék folyója, zúg ömölve,

Hogy a földről a szennyet elsöpörje...

S amint rohan a világon keresztül,

Ujjongást, átkokat és jajokat

Egy diadalmas összhangba fogad:

S zugásában a jövő dala zendül...

S a vérhullámok fölcsapnak az égig,

Hol még a vak éjszaka feketéllik -

S te ős sötétség, átkos, rut, galád:

Milljóknak vére festi oda rád

Egy új világnak piros hajnalát!...