Sajnálom a tengert

Sajnálom a tengert, mert nincsen ősze

Nem tudja az a vas tenger, mi ez

E szőke bánat, bűbáj, szerelem.

De szép is vón olyan szeptember egyszer

Hogy szállna, szállna a hervadt levél

A vadonat kék vízre végtelen

Honnan, csudából, álomból, az égből.

Szegény matrózok nem hinnék, hogy élnek

Úgy ámulnának a korláthoz esve,

Tengerbe hullna a matrózpipa,

Helló! helló! repdezne jobb kezök

S még mit szólnának iskolátlanul,

Bolondot, ünnepit, jaj, nem tudom

S mit képzelnének a sirályok is

Gyáván sivalkodván, szokatlanul?

Buknának, csipkednék a levelet,

Falánk szemök görögne gyanuval,

Aztán engedne szárnyok, a feszes

És elfogódva halkal lengenének

És enyhe rózsaszín lopózna

Eszméletök ködös jegére

S talán el is mulasztanák

A szép zsíros halaktra törni,

Kik a hullámot orrukkal kiszúrták

S nézik, nézik, nézik merev szemökkel

Szétfoszlott alkony aranyos rogyását

Vagy mit látnak, mit láthatnak vajon,

Hiszen reggel volt az imént az égen,

Nincs is fejökben ész tűnődni, nincs,

És nincs oly lelkök szálkáik között

Mely boldog és boldogtalan lehet

S nincs hangjok mint nekem, sóhajtani.