Kenyeres

Úgy híjják, hallod: kenyeres.

Leány és kenyeret keres.

Saját ollója van neki,

Kivel a jegyeket nyesi.

Nikkel láncon csüng. Hogy ragyog.

Nézem, nézem. Bágyadt vagyok.

Fehér az ő kötője, de

Szoknyája, blúza fekete.

Fehér a szűzek színe és

Fekete szín a temetés.

Mint a német hatalom, oly

Fegyelmezett ő, oly komoly.

Mosolyt el nem fogad. „Kegyed

- Azt mondja - sose hoz jegyet.”

Mert mindig kér kenyérjegyet,

Minden karéjra kér egyet.

Látom sokszor, hogy álldogál

A szeme jár mint két bogár.

Tartja a bal karja alatt

Azt a kenyeres kosarat.

A két szeme hogy megreked

Ha néz mamát meg gyermeket.

Ha a szívem megvolna még,

Zokognék én, jajonganék.

Tovább itt ki nem tartanék,

Olyan mélyen sóhajtanék,

Hogy avval elmúlnék talán

És holt fejem lehajtanám

A hársnak este lombjai

Fájdalmat fognak mondani.

Tudod, mikor bólonganak

Minden fájdalmat mondanak.

Itt egy leány vénülni kezd,

Ők elmondják a holdnak ezt.

A gyász ezüstbe öltözött

Hold ájul árny felhők között.

Fátyolt vesznek a csillagok,

Nem marad csillag ki ragyog.

Sötét a föld, nagyon sötét,

Madár elhagyja énekét.