Ránc a leány homlokán

Én leírnám ó csak bírnám,

Hajszál árnyék, emlék, álom,

Szél vonása havon, télen.

Gyűrődés a rózsa szirmán

Hasadás ó porcellánon,

Téveteg ér falevélen.

Tán betű megyen merengve,

S félbemarad elvonulván,

Jaj milyen jelt indult írni?

Mi értelme, célja, rendje

Vagy sejtelme, megtanulnám:

Túlvilági vagy csak síri?

Mint egy sóhaj hűlt akkordja,

Olyan tűnő, olyan halvány,

Olyan könnyű, olyan semmi.

De fölvette, nézd fenn hordja

Homlokán a fiatal lány,

Ott van, nem tud ellebbeni.

A mosdóvíz le nem mossa,

Törülköző le nem törli;

A púder le nem porozza.

Bánatos fátyol dugdossa,

Ujj nem tudja eldörzsölni,

Sem orkán el nem orozza.

Sötét este betakarja,

Édes alvás elfelejti,

De reggelre mindig ott van.

Hogy jön az mondd? Éjfél varrja?

Pillanat villámul ejti?

Évek vésik szép nyugodtan?

Kubikoló törpe percek,

Százan ezren millióan

Pici kis ásókkal ássák

Sugdolózva: gyertek, gyertek

S amint elvégezték: jól van,

Mennek ásni másutt mását?

Balzsamolaj, tejvíz, krémek,

Villany munka, lágy zománcok,

Pipere bűbáj Lyonban

Most ha összebeszélnének,

Mind mennének, azt a ráncot

Vissza tudnák venni onnan?

Ha lehetne visszavenni,

Lehetne-é visszaadni

A napokat kik lementek?

Tiszta gyöngyben elé tenni

Könnyeket kik annyi s annyi

Cseppben ölébe cseppentek?

Egy szallagban selyem ah-hal

Vissza vonni sóhajt, sóhajt,

Melyek messzi iramoltak?

Felrózsázni múlt tavasszal

Puszta kertet, dermedt óhajt,

Élve visszahozni holtat?