Össze ne tévesszetek véle

Sík Sándornak

A verspillangó felrepült.

Tágul a kék ég körülötte.

Mint a báb: bámulok utána -

Báb-életét szétfeszítette.

A verspillangó felrepült,

Engem üresen hagyott s holtan.

Meg kell nyugodnom: nem szülője,

Csak eszköze és burka voltam.

Össze ne tévesszetek véle:

Ő immáron a napsugáré.

Hernyóformában, báb-alakban

Én maradok a föld poráé.

Misztikus vándor: megszáll engem,

Csal, mintha magzatommá válna,

Aztán gőggel lendíti szárnyát

Egy fölényesebb, más világba.

És mégis jó, hogy háza voltam,

Egy darabig eszköze, őre -

S jó a bábnak, ha néha-néha

Hall egy virágtól hírt felőle.

1936