Nincsen levél


A klinikán a portás egyszerűn
És sajnálkozva vonja meg a vállát:
„Nincsen levél.” - Ma megint nincs levél...
S tán sose vártam még így levelet.
Nem egyfelől, - de széttépett világom
Minden parányi szögletéből várom
Szorongásomra a feleletet,
S hogy jó hír legyen: evangélium.
Nincs két hete, hogy egyedül vagyok,
De ez a két hét örökkévalóság,
Miért, - az Isten tudja csak talán.

Ha özönével hullanának rám
A jó-hírt hozó testvér-levelek,
Mint most a fákról záporzik a lomb:
Talán, talán csak az nyugtatna meg.

Mert éjjel furcsa vízió kísértett:
Zarándok-lelkem botot ragadott,
És koldus-bottal, koldus-tarisznyával
Suhantam sok-sok kedves portán által,
Mindenkinél jártam, kit szeretek.
Fogadtak zordon gladiátor-arcok,
Méla mosolyok, vagy kisírt szemek,
És mindenfelé több bánatot leltem,
Mint amiről sejtelmem lehetett.
Mert mindenkinek több, nagyobb a gondja,
Égőbb keresztje, semhogy azt kimondja,
S én úgy akartam lenni akkor éjjel
Mindenikük Cyrenei Simonja...

Eszembe jutott a cserélt keresztek
Legendája is, s eszembe jutott,
Hogy mégis csak az enyém legnagyobb:
Mert íme, kitárt karom reszket, reszket,
S a kedves vállán mozdítni sem bírja,
Nemhogy levenni róla a keresztet.
S nincsen levél, - ma megint nincs levél.
A levélhordó jön-megy a kapun,
Tehetetlen, szorongatott szívemre
A kórház-kerti fáknak magasából
Hull csak az őszi evangélium.

Pécs, szemklinika, 1927 október 19


作者
Sándor Reményik

来源

https://github.com/elte-dh/poetry-corpus/blob/main/level1/Remenyik_01052/Remenyik_01052_0429.xml


报错/编辑
  1. 初次上传:李大侠
添加诗作
其他版本
添加译本

PoemWiki 评分

暂无评分
轻点评分 ⇨
  1. 暂无评论    写评论