Borostyán

Erre mifelénk azt mondják: borostyán.

Mint gyermek, én is ezt a szót tanultam.

Azután elfeledtem dallamát -

És azt mondottam: orgonavirág.

S most megtanulom újra: porba hulltan.

Mert egy a két szó, egy - és mégsem egy.

Ott túl azt mondják: orgonavirág.

Az egész csak egy árnyalat-különbség.

Mint testvérek, hogy borús kedvük töltsék:

Mi lessük egymás zengő ajakát.

Ott túl azt mondják: orgonavirág.

Erre mifelénk azt mondják: borostyán.

És Erdély lelke csillan meg a szóban,

Mint egy darabka mennybolt tiszta tóban,

S reszket, mint Isten szent lelke az ostyán.

Erre mifelénk azt mondják: borostyán.

Mi ismerjük a messzehúzó vágyat,

Amely ragad a nyíló orgonához.

Lelkünk mégis a borostyánnak áldoz.

Így szeretjük a testvér-orgonákat.

Kolozsvár, 1921 április végén