A FATALISTA

A földön és az égben

Minden oly őrülten forog,

Ez állhatatlan élet

Milljószor váltott alakot.

Eltűntek birodalmak,

Kettéhasadt az ég,

Trónok omlottak össze:

S én meg se mozdulék.

Köröttem és fölöttem

Minden röpül, zajong, rohan.

Ó, mennyi fényt tiport el

Ez az őrjöngő, vad roham!

Ó, mennyi hullt a porba,

Mi tündökölt elébb!

Világok dőltek össze:

S én meg se mozdulék.

Sötéten, egymagamban

Álltam a nagy sírok fölött,

Egykedvűn, mozdulatlan

A pusztulás, halál között.

Az óriási dráma

Örökké színt cserélt,

Tombolt a kéj, az átok:

S én meg se mozdulék.

Egy arcot néztem én csak

Szünetlen, némán és merőn,

Melynek visszfénye minden,

Mely mindig van, mert sose lőn.

Szemöldöke rándulásán

Remeg a föld s az ég.

Mindent inogni láttam:

És mégse mozdulék.

Egy arcot néztem én csak,

Rejtelmes arcodat, Örök!

Jól láttam, hogy a többi

Csak öntudatlan eszközöd.

A többi másolat csak,

És hitvány buborék,

Elfúttad rendre őket:

De én nem mozdulék.

Egy arcot néztem én csak,

S egy mélységes roppant szemet

S a lángokat e szemben,

Melyek ölnek s teremtenek.

Fölöttem és alattam

Minden recseg, ropog;

Omoljon minden össze:

Én meg se moccanok.

[1891. december 28.]