VÁGYOM A BÜVÖS...

Vágyom a bűvös kéjhalálra!

Álom borul a méla tájra,

Atyám, a Nap szemem befogja,

Isteni gyásztűz

Halóra, rám tűz

Velem lobogva, haldokolva.

Ajkamon ég még búcsucsókja,

Homlokomat dicskörbe vonja

Az örök Fény, a nagy Világúr.

A Végtelennek

Vizei zengnek,

S kilép a lelkem önmagábul.

A végsugár hunyó szememben,

S a búcsuszó ajkamra lebben,

Rokon Sugár, téged köszöntve!

Szídd föl a lelkem,

Olvassz föl engem

Magadba végkép, mindörökre!

Úgy, úgy, Atyám, égess, temess el

Fényittas, vakmerő szivemmel!

Vad mostohám szomjazza vérem.

Nem, nem anyám volt,

Vesztemre számolt,

A Földtől lelkem visszakérem.

Öngyermekidre unton éhes,

Tőled megválnom, ó, mi kéjes,

Te zsarnok Föld, kőszivü asszony!

Szétdarabolhatsz,

Mélységbe dobhatsz:

A Napba néz még ott is arcom.

Legmélyebb sírod börtönében

Lázongni fog s forrongni vérem,

És túllobogni szűk határit:

A Napba törve

Magasabb körbe

Repülni, fönnen élni áhít!

[1891. június 22.]