ÁLMODVA

A durva harc árjába dobva,

Alattam vér és testromok,

Lökdösnek engem jobbra-balra

A szívtelen vad harcosok.

Szilaj üvöltés, vészkiáltás

Visszhangja kél az ormokon:

De mozdulatlan, mély szemekkel

Én egy nagy álmot álmodom.

Üldözve sűrű éjvadonba,

Vad horda, mérges és galád,

Csörtetve, zúgva tör nyomomba,

Mellettem remegő család,

Nő s gyermekek, sápadt erőben,

Bog, tüske vérzi homlokom:

De könnyben úszó, nagy szemekkel

A boldogságról álmodom.

Testvéreimtől elszakítva

El, messze vitt a gyilkos ár,

A dús mezőket elborítva

A bősz elemnek nincs határ;

Hullámiból a zúgó vésznek

Már alig látszik homlokom:

De lánggal égő, nagy szemekkel

A szeretetről álmodom.

Senyvedve nyirkos börtönéjben

Én látok - ó, hogy láthatok

Egy új világot úszni fényben,

Szépség- s erőben gazdagot!

Ikrámat szolgavas szorítja,

S a falba vágom homlokom:

De lobogó, szilaj szemekkel

A szabadságról álmodom.

Börtönhomályban elfeledve

El nem temet a sírnyomor,

Dalokat zengek lelkesedve,

Agyamban eszmék lángja forr.

Valami titkos égi jóslat

Emeli vérző homlokom,

S az éjbe révedő szemekkel

Dicső napokról álmodom.

Tömérdek seb borítja testem,

Tudom, hogy el kell vérzenem:

Az átkos, durva küzdelemben

Csak átok s fájdalom terem:

De én a tépett, büszke zászlót

A véres, ádáz harcokon

Szorítva görcsösen kezembe,

Csak álmodom, csak álmodom.

[Szenic, 1890. október 31.]