AVATLAN SZEM...

Avatlan szem ne lásson sírni engem!

Mit érezek, piacra nem viszem.

Ha lelkem mélyeit magasba zengem,

Forduljon el, ki bennem nem hiszen!

Rejtőzzön el a korcs, ki nem hisz eszményt,

Kinek a szíve ványolt vagy hideg,

Kiben nincs szeretet, léleknemesség,

Ne boncolgassa költeményimet!

Keresse önkörében kiki mását!

Vakond fölött a nap hiába kel.

Nem érti meg a költő szárnyalását

Csak tiszta szem, csak fönnverő kebel.

Örülni sem tud vélem az avatlan,

Repülni szellemszárnyakon;

A költő, mint az Isten, láthatatlan

Annak, kit aljas érzés sárba von.

Nem töri át a durva szívek éjét

A fénypazarló, örökifju nap.

Hogyan érezze át túlföldi kéjét

Zengő sugárnak lelki vak?

Méltatni tudja-e s érezni néma

Az égi dalt, a ragyogó zenét?

Bámulja tán, de meg nem érti béna

A fennkölt lelkek játszi életét.

A Múzsák hajlokát földúlja barbár,

A bárgyu nép megveti énekem;

A boldog Istenek közé ragad bár,

Neki örökké fájó-idegen.

Mindenha botrány és gyűlölt a szellem

A kérgeslelkü, írigy nép előtt;

Van olyan is, kit gyújtson és emeljen,

Mindenha lesznek ily előkelők.

Csapongva, sírva lelkemet kizengem,

De mit érzek, piacra nem viszem.

Rejtőzzön el a korcs, kerüljön engem,

Aki a költészetben nem hiszen!

[1890. október 17.]