BOLYONGJAK...

Bolyongjak elhagyottan, árván,

Dobjon mindenki rám követ!

Nem bánom én, akármi vár rám,

Amit a végzet hoz: jöhet.

Hadd ünnepeljen vérszopó gazt

A nép, mely még most gyáva rab,

Megnyugszom, hisz nem tudja ő azt,

Hogy lelkem fényes, mint a nap.

Boruljon életemre átok,

Mint nemes ércre a salak,

Raboljátok ki a világot:

Csak téged, Isten, lássalak!

Bár reszkető, sovány kezembe

Nyomjátok a koldusbotot,

Szememből büszke fény lövellne,

Mert boldog én és dús vagyok.

Csak árnyamat dúlhatja szégyen,

A fényt magammal hordozom,

Szivembe van beírva mélyen

A boldogság, a hatalom.

Csak rajta hát, üssétek árnyam,

Civódjatok a hűlt nyomon!

Én azalatt, kibontva szárnyam,

Repűlök égi tájakon.

Kit ti szerettek, meg van ölve;

Üldözzetek, mit bánom én!

Az eszmehon enyém örökre,

Enyém a hatalom, a fény!

[1890. január 12., 1890. szeptember 19.]