Kérdés

Sírbeli csend a nyúgalom rám nézve.

Tetézve

tölt bé az Örök átka felettem,

hogy lettem.

Végsiralmimat zokogó lantom

zöld hantom

mellett keseregve letúrja itt

húrjait.

Véremben könnyimtöl elolt szének

csendének

hideg közepette lángol a vad

nem szavad.

Homályos szemem függesztvén lombra

egy dombra

dölve hallgatom csak, mint dunnyog

a szúnyog.

Sír a berek, lankadt sziszergéssel

nem kés el

az esthajnal könnyeit hullatni,

siratni.

Fásult létemben mártír a lélek,

hogy élek,

csak a könny mutatja e sikamon

arcámon.

Ah! ha magad mondod halandónak,

állj szónak:

hol az az Isten ki engem eként

nem teként???