A HŰ LEÁNY.

Tölgyfa alatt

Űl egy árva leány;

Azt énekli

«Se’ apám, se’ anyám,

Szeretőm sincs,

Hejh pedig egykor volt,

Isten tudja

Él-e még vagy megholt.

Meg van írva

Hozzá levelecském,

El is vinnéd

Úgy-e, kedves fecském?

De mi haszna,

Küldeném hijába,

Nem találnád

Meg a nagy világba’.»

Egy idegen

Jön az uton arra;

Megáll, hogy a

Lyány panaszát hallja.

«Ne keseregj,

Árva leány, szegény

Apád, anyád,

Szeretőd leszek én.»

««Vén szerető,

Ifju apa lennél;

Megmaradok

Régi szeretőmnél.

Vártam érte

Teljes egy esztendőt,

Elvárok még

Legalább is kettőt.»»

«Nem érdemli,

Hogy soká várj reá,

Nem hű az, ki

Jegyesét elhagyá.

Hova is tűnt,

Hol éli világát?

Mért engedi

Hervadni virágát?»

««Hogy kisütött

A szabadság napja,

Honvédnek ment,

Bár ellenzé apja.

Tán elesett

Egy véres csatában,

Vagy bujdosik

Nagy Törökországban.»»

«Hátha megjő

Rongyosan, betegen?»

««Rongya selyem,

S baj a is kedv nekem!»»

«Hátha rút lett,

Egy nagy seb az arcán?»

««Azt a sebet

Százszor megcsókolnám!»»

«Hátha egyik

Karját elvesztette?»

««Itt az enyém,

Dolgozom helyette!»»

«Hátha megcsalt,

Többé nem szeretne»

««Bánatában

Szivem megrepedne!»»

«Oh ne halj meg,

Ölelj meg, jegyesem!

Lásd, megjöttem

Rongyosan, betegen:

Félkarom nincs,

Sebhedt minden részem,

De szivem ép,

S a tiéd egészen.

1882