VEZÉRHANG.

Én bennem sem aludt hajnalodó korom

Rózsás szép tavaszán a meleg érzelem;

Ábránd képzeleteknek

Szárnyán én is emelkedém.

A művészet örök trónja előtt, hol az

Ihlett lelkesedés zöld koszorúja leng,

Esztendőkig epedtem,

Esztendőkig imádkozám.

Ott leltem fakadó érzetim édenét,

Fájdalmim s örömim istenüléseit,

S megzengett az ezüst lant

Könnyű húrja kezem között.

S a mit lelkesedés, a mit az érzelem

Hő honhangzatokon dallanom engedett,

Néked nyújtom öledbe,

Tenéked, szeretett Haza!