Indulatszavak

Őrült pillanat gyermeke: ember,

emléke a láznak,

melyben az ajkak egymásba harapnak

vágyak forradalmán,

és a fogak ezüst ragyogásával

összekocódnak.

Mért feleled, hogy mindenki királyi

ágyban született meg,

a vér bíborában?

Mért félsz szakadatlan, gyáva, mi érhet?

Mért szorítod hideglelős kézzel

azt a kilincset,

s mért állasz az utcán, mint egy számológép

porlepte közönnyel,

dupla szemüveggel, vonva a vállad,

mint kit egy ásítás langyos unalma

lökött ki a földre?

Vidd a szerelmet.

Ragadd meg a tébolyt, melybe fogantál,

csillagok testvére, előre a pályán,

cikázva garázdán, öncélú szeszéllyel.

Véletlen hercege, égi kalandor.

Ember.