Menj, kisgyerek.

Menj, kisgyerek.

Most vége ennek is.

Menj, drága gyermek, édes kisfiam.

A te utad a végtelenbe visz,

de én előttem már a semmi van.

A semmiség. Még egynéhány merész év,

aztán a férfikor s a sárga vénség.

Menj, édesem, bocsáss meg a dalosnak,

ki mostan a színpadra kényszerít,

menj budapesti, bús redakciókba,

némán takard föl szóló sebeid.

Menj a New-Yorkba s kávéházi márvány

ravatalán tanulj újra meghalni,

irígy szemek kereszttüze közé menj,

hadd nézzék benned, mi az irodalmi.

Menj és panaszkodj, hogy az vitt piacra,

ki tégedet legjobban szeretett,

és kirabolva tiszta, kis koporsód,

most kinyitotta halott szemedet.

Mondd, árva vagy és most lettél legárvább -

picike koldus a föld kerekén -

mezítlenül születtél, meztelen mégysz...

Menj, menj, szegény.