Szemét és csillagok között

Ha emberek közé megyünk, fényes terembe,

remegve toljuk a tiltó reteszt.

A tiszta nők nyugodt és enyhe mellén

oly súlyosan lóg az aranykereszt.

Ez a talaj szilárd - ők állnak, ülnek,

vagy fekszenek, nyugodtan alszanak.

Övék a föld, a biztos rejtve-élés,

vetésükben lassan kikél a mag.

Mi a jövőt fogunkkal ráncigáljuk,

köldökzsinórját tépjük esztelen,

mi Mágusok vagyunk, Előidézők,

és korcsolyázunk kócos fellegen.

És minden úszik és csurog köröttünk,

bukunk, hacsak hozzánk nyúlnak puhán,

folyton-folyó és folyton-újuló lét,

síkos, csuszamlós trottoir-roulant,

hullám a szélben, szél a fellegekben,

szemét és csillagok közt a kezünk,

bizonytalan habokban, életünkben

alélva és őrjöngve evezünk -

csak evezünk a ködben és a szélben,

mint tántorgó és ájult szívbajos,

ki kétes életének óceánján

rozzant ladikkal tétova hajós.