HŰVÖSVÖLGYEMBŐL SEBTEN, ROHANÓN

Miklós Jenőnek szeretettel

Tavasz-nap: megint megcsillogtatok,

Havukat a hegyek csobolták

S úgy léptetek, mint tarka csillagok,

Mint színes angyal-csordák.

Hüvösvölgyemből sebten, rohanón

Tüntetek elébem,

Tarkán, asszonyosan, széditőn,

Rejtetten Tavasz blúzaiba,

Nyugtalanul s negéden.

Szoknyásak, megint megcsillogtatok,

Hajh, hány tavaszkor csillogtatok meg már?

S hajh, hány tavaszkor csillogtok ti meg még?

Ilyenkor mindig mintha legény lennék

Újra és újra,

Előttem egy sereg öreg szatír

Tavaszi sípját fujja.

Kocsim röpül, új és új asszonyok,

Süt a februári Nap:

Óh, asszonyok, be megcsillogtatok.