NEM SZÁNATOM MAGAM

Bécser Jánosnak küldöm.

Szánatni így-úgy nem hagyom magam.

Élnem kellett: nos, én nagyon éltem

Az Isten és Ördög szent nevében,

De arcom mégsem piríthatta el

Bűnös és nagy kisemberi szégyen,

Mert az életem nem volt, mi halaszt.

Mert az életem nem volt hasztalan.

Buzgó vizén szent virágok nőttek

S mindig jutott egy-kettő a Nőnek,

De jutott tán még jobb helyekre is:

Jutott sok-sok semmirekelőnek

S be jó, hogy magam mégse szánatom.

Szánatni így-úgy nem hagyom magam.