HAZAMEGYEK A FALUMBA

Szigorú szeme meg se rebben,

Falu még nem várt kegyesebben

Városi bujdosóra.

Titkos hálóit értem szőtte

S hogyha leborulok előtte,

Bűneim elfelejti.

Vagyok tékozló és eretnek,

De ott engem szánnak, szeretnek.

Engem az én falum vár.

Mintha pendelyben látna ujra

S nem elnyűve és megsárgulva,

Látom, hogy mosolyog rám.

Majd szól: »Én gyermekem, pihenj el,

Békülj meg az én ős szivemmel

S borulj erős vállamra.«

Csicsítgat, csittít, csókol, altat

S szent, békés, falusi hatalmak

Ülnek majd a szivemre.

S mint kit az édesanyja vert meg,

Kisírt, szegény, elfáradt gyermek,

Úgy alszom el örökre.